Végleg a bankok túszaivá váltak a bedőlt lakáshitelesek, a forintosítás ugyanis csak kis részüknek ad lehetőséget a menekülésre. Az a kár, amit a végtörlesztés a bankoknak okozott, bőven fedezhette volna a lehetetlen helyzetbe került adósok problémáinak megoldását. Tankönyvbe illő történet arról, hogyan lehet teljesen elszúrni a dolgokat. A nyomorultak meg dögöljenek meg?

Nagy csinnadrattával harangozta be a kormány és a bankszövetség tavaly decemberben a megállapodást, amivel már „tényleg rendezni lehet gyakorlatilag a teljes lakossági devizahiteles problémát”. Már ami a jelzáloghiteleket illeti. Bejelentettek itt mindenféle adósmentést, amivel segítik majd a bedőlt hiteleseket.

Ami a bedőlt ingatlanhiteleseket illeti: tavaly októberben mintegy 144 ezer olyan jelzáloghiteles volt, aki több mint 90 napon túl tartozott a bankjának, azaz ők már a végleg bedőlt kategóriába tartoztak. A bedőlt hitelek értéke csaknem ezermilliárd forint volt. Őket mentette volna az eszközkezelő és a devizahitelek forintosítása a tartozás negyedének elengedésével kombinálva. Nos, jelentem: az egész nem sokat ért. Az eszközkezelőnek eddig sikerült 8 darab szerződést kötnie, míg úgy tűnik, forintosításra a jogosultak harmada jelentkezett, de a végére csak az ötödük kötötte meg a szerződést. Nem csoda. Hiszen az új törlesztőrészlet a forintra váltás és a tartozás negyedének elengedése után is alig lesz kevesebb annál, mint amit képtelen volt fizetni az adós.

De mi a helyzet azokkal, akik nem kérték a forintosítást, vagy a végén nem szerződtek a bankkal? A PSZÁF kockázati jelentése szerint maximum 640 milliárd forintnyi bedőlt hitel fért volna bele a forintosítás feltételeibe. Úgy tűnik, ennek 20 százaléka – mintegy 120 milliárd forint -, aki ténylegesen szerződött is. De ne feledjük! Az ő problémájuk sem oldódott még meg. Maguk a bankok is szkeptikusak. Náluk valami most elkezdődött, de a történet vége egyáltalán nem biztos, hogy vidám lesz.

Tehát azt látjuk, hogy a csaknem ezermilliárdnyi bedőlt hitelből valami megoldáskezdemény van 120 milliárdnyinál, plusz az eszközkezelő is megoldhat – egyszer majd, nem most a 8 darabbal – a PSZÁF szerint 15-25 milliárdnyi problémát. Így továbbra is itt van nekünk a forinthitelesekkel együtt (ne feledjük, ők is gondban vannak) legalább 800 milliárd forintnyi bedőlt hitelállomány.

Nagy részüknél a tartozás már jóval meghaladja az ingatlan értékét. A lakások ára esett, miközben a hitel – a devizahiteleknél – az árfolyamváltozásnak „köszönhetően” akár 60-80 százalékkal nőtt. Erre jön még a sok meg nem fizetett havi részlet, ami egy 10 milliós tartozás esetében évente legalább 1,2-1,5 millió forinttal növeli a tartozást. Ha megpróbálnák eladni a lakást – mint ahogy nem tudják, hiszen az ingatlanpiac a béka feneke alatt van -, akkor is tetemes tartozásuk maradna, hiszen a hitelt nem fedezné a vételár. A bankok nem nagyon egyezkednek, ritka, mint a fehér holló a megállapodás az adós és a hitelező között. Mi marad tehát? Az ingatlan árverezése, ahol a lakás a piaci értékének feléért kel majd el, a pénzből persze az összes költség levonása után alig valami üti a bank markát.  Az adós pedig ott marad lakás nélkül, további tetemes tartozással a nyakában, amit élete végéig sem tud kifizetni. Körülbelül 100 ezer hitelesről beszélünk, tehát alsó hangon 300 ezer emberről, de lehetnek többen is. Az ő életüket nyomorítja meg nap mint nap az a tudat, hogy bármikor elvehetik a tetőt a fejük fölül. Úgy, hogy tovább fizethetik majd a fennmaradó tartozást.

A végtörlesztés 370 milliárd forintba került a bankoknak. Ennyivel kevesebbet fizetett ki a 170 ezer ügyfél, mint a piaci árfolyama lett volna a hiteleknek. Ez a pénz ajándék volt az ügyfeleknek, fejenként átlagosan több mint 2 millió forint. Azok végtörlesztettek, akiknek volt pénze, hiszen 77 százalékuk zsebből fizetett. Az átlaghitel – piaci árfolyamon – közel 8 millió forint volt. De akadtak itt több tízmilliós kölcsönök, ahol boldogan újságolhatta az ügyfél, mennyit is nyert az ügyleten. A végtörlesztéssel okozott kár jelentős; a bankok elvesztették a legjobb ügyfeleiket, hiszen csak a jól fizető adósok végtörleszthettek. A bankrendszernek okozott kár 370 milliárd forint lett, a keletkezett veszteség pedig jelentősen visszaveti a bankok hitelezési kedvét is. (Csak csendben jegyzem meg: ezt a 370 milliárdot előbb-utóbb ki fogják fizettetni a bankok az összes ügyféllel.)

Kaptak tehát pénzt a gazdagok, a bedőlt adósnak viszont nincs kegyelem. Miközben jól látható, hogy ebből a 370 milliárdból rendezni lehetett volna a sorsukat. Ki lehetett volna találni olyan programokat, amelyek teljes vagy részleges tartozáselengedéssel ismét fizetővé tehették volna az ügyfeleket. Vagy legalább az ingatlanért cserébe tényleg tiszta lappal indulhatott volna az ügyfél. Ebben az esetben kikerültek volna ezek a rossz hitelek a bankok mérlegéből, ami a hitelezési kedvre is ösztönzően hatott volna. A bankok ebbe önként nyilván nem mentek volna bele, de ahogy a végtörlesztést lenyomták a torkukon, úgy helyette ezt is lenyomhatták volna. Igaz, ebben az esetben nem a haverok jártak volna jól, hanem a társadalom és a gazdaság egésze.

Most ez a százezernyi adós a bank foglya maradt, mozdulni nem tud, megoldás pedig nincs a láthatáron. A kormány úgy gondolja, ő lezárta a történetet. Pedig a probléma továbbra is fennáll, és az egyedi tárgyalások ritkán járnak sikerrel. A bank nem engedi el az adóst, aki élete végéig a túsza marad. Magyarul új adósmentő program kellene. Hol van ehhez a túsztárgyaló?