A parlament megtárgyalta, hogy a biztosítók 2013 januárjától bármikor hirdethetnek kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifát. A társaságok számára nyilvánvalóan kedvező lehet a változás, hiszen így egy félreszámolt díjat nem kell fenntartaniuk. Az autósoknak azonban nem érdemes örülniük.

A kgfb januártól induló rendszerében várhatóan év közben is bármikor lehetőség lesz tarifahirdetésre. Az évközben meghirdetett díjakra a biztosítási évfordulónál maximum 60 nappal korábban lehet szerződni, a szerződések pedig továbbra is egy évre szólnak majd. A parlament által megtárgyalt jogszabályt gyorsan üdvözölte a Generali. Átláthatóbb, egészségesebb versenyt eredményezhet az évközbeni díjhirdetés lehetősége a kötelező biztosításoknál, aminek legfőbb nyertesei az ügyfelek lehetnek, hiszen a biztosítók évközben bármikor rugalmasan és célzottabban tudnak reagálni az igényeikre és a piac változásaira – hangsúlyozzák a közleményben.

Két éve tették meg a jogalkotók az első lépést az októberi kgfb-kampány kinyírására. Azóta az újonnan vett autóknál a forduló a vásárlás időpontjához igazodik. Ma – mint arról a Generali is szót ejt – a hazai gépjárművek kétharmadának esik a biztosítási évfordulója az év végi időszakra, egyharmada már jelenleg is évközben szerződik. Mint emellett hangsúlyozzák: térségünkben csak  a magyar piacon jellemző az évi egyszeri díjhirdetés, a lengyel, román, bolgár, cseh, szlovák, szlovén és horvát biztosítók az év bármelyik napján változtathatják tarifáikat.

Nyilvánvalónak tűnik azonban, hogy éppen ennek köszönhető, hogy a térségben a biztosítási adó bevezetése előtt a magyar autósoknak olcsóbb volt a védelem, mint a többi országban.  A kampány hasznát amúgy az állami elvonás bevezetésekor is világosan láthattuk.

A legutóbbi nyilvános verseny eredménye: az átkötéseknek köszönhetően az autósok még a 30 százalékos baleseti adóval együtt is átlagosan hét százalékkal kevesebbet fizetnek a korábbinál. A kgfb-ről korábban kiadott felügyeleti gyorselemzés szerint a 2011. december 31-ére fölmondott szerződések átlagdíja 24 987 forint volt, azaz az átlagosnál magasabb díjú szerződők váltottak (az alacsony díjú szerződéseknél kevésbé volt elérhető olyan díjcsökkenés, amiért megérte váltani). A váltók átlagdíja 17 868 forintra, azaz mélyen a teljes piaci új átlagdíj alá csökkent. Ez mutatja, hogy mennyire megérte váltani.

Azt is mutatja viszont, hogy mennyire más a helyzet akkor, ha a biztosítóknak egyidejűleg kell mutatniuk: náluk érdemesebb szerződni. Ilyenkor szinte tébolyodottá válik közöttük a verseny. A mostani jogszabály ezt hatástalanítja. A következmény pedig nyilvánvalóan az lesz, hogy az átlagdíjak szépen elkezdenek emelkedni.

Tény persze, hogy a helyzet azért nem ennyire egyszerű. A nagy-nagy versengésben ugyanis a kárrendezés is sérülhetett (sajna a magyar átlagot nem igazán érdekli, hogy akinek ő kárt okozott, mennyire flottul juthat pénzéhez). Más oldalról viszont, ha a magyar autósok tudatosak lennének, akkor ki tudnának kényszeríteni év közben is kedvezőbb tarifákat. Azzal, hogy egyszerűen otthagyják azt a biztosítók, amelyik drága. Nem elég azonban, ha ezt csak néhányan teszik meg. Kellő nyomása csak tömegeknek van. Ilyen kritikus tömeget önmagában is generált a kampány.

A biztosítási fordulókra önmaguktól csak nagyon kevesen figyelnek (ezt bizonyítják a lakásbiztosítások). A kampány eltűnik majd a kgfb területéről is. Valaminek még változnia kellene. Szkeptikusan vagyunk abban, hogy ez a fogyasztói tudatosság terén következik be.