Az otthonteremtési hitelről szóló rendelkezés egyik pontja előírja, hogy a használt lakás vevője akkor jogosult az állami támogatásra, ha az eladó egy éven belül másik lakást vesz. A Duna House (mint arról honlapunkon írtunk) azt tapasztalja, hogy ez passzus sok potenciális vásárlót visszatart, de a bankokat is zavarba hozza.

A magyarok találékonysága persze az ilyen ügyekben közmondásos. Emlékszem, amikor régebben egy itt indult cég német vezetőjével beszéltem, az elragadtatottan mondta, milyen jó is itt üzletelni. „Németországban, ha valamit tilt a jogszabály, akkor mindenki azt mondja, nincs mit tenni, a magyar szakemberek viszont csak időt kérnek, hogy megoldják” – lelkesedett. Dicsérte a hazaiak rugalmasságát és kezdeményező készségét.

A már többel ezelőtti állami lakáshitel támogatásnál pedig magam tapasztaltam ezt az „innovációt”. Bementem a bankba a hitelért, az ügyintéző számolgatni kezdett, majd hozzátette: meg az állami kedvezmény. Nekem az nem jár – mondtam –, hiszen én nem az első lakásom készülök megvenni. Ezután rákérdezett, hogy meg akarom-e tartani a korábbi lakásom is, amire persze nemmel válaszoltam. Na ugye, akkor a vételnél már mondhatjuk, hogy nincs lakása – zárta le a dolgot.

Lehet, hogy a hozzáállásommal van a baj, de valahogy zavar, ha nem vesszük komolyan az előírásokat. A „megoldjuk okosban” szemlélet pedig szerintem mára egyértelműen több kárt okoz, mint hasznot.  Moralizálás helyett azonban térjük vissza az otthonteremtési kölcsönnel kapcsolatos anomáliához.

Az ingatlanközvetítő jogásza ugyanis kimutatta, hogy a jogszabály csupán a szándékot írja elő. Nem vonható felelőssége tehát sem a vevő, sem a folyósító pénzügyi szervezett, ha az eladó mégsem vesz 12 hónapon belül lakást. Abban az esetben viszont ha később az adóhivatal bebizonyítja, hogy az ingatlant árusítónak eleve sem volt szándékában másikat venni, az állami támogatás visszavonható.

A teljesen jóhiszemű vevő így akár évek múlva szembesülhet azzal, hogy rajta kívül álló okból követelnek tőle vissza egy csomó pénzt. Több olyan ügy is fut most, amiben a folyósított szocpolt minősítették jogosulatlannak. Amelyekkel eddig találkoztam, azoknál a többmillió forintos terhet végül átvállalta a bank. Menetközben azonban ezeknél az eseteknél is akad izgalom bőven.

Ki mer biztos lenni most abban, hogy a bank, az állam, az adóhivatal mennyire veszi a hatályos törvényeket később komolyan, és mekkora erővel igyekszik azoknak érvényt szerezni? Ha ugyanis szabad az „innováció”, akkor a másik oldal számára is szabad.

Biztosan jól van ez így?