Telefonos kódot, majd netbankot igényelve az ismeretlen szabadon rendelkezett a számla felett. Másnál az előfizetést módosította egy idegen betelefonáló.

Többször dühöngtem, amikor a különféle telefonos ügyfélszolgálatoknál nem sikerült elintéznem ezt-azt. Mindenféle ügyfélszámokat, kódokat, adatokat kértek, amelyek persze – már csak így szokott ez lenni – éppen nem voltak nálam. – A rendszerben csak meg tudja nézni, minden megvan a gépükben, ez elég az ügy elintézéséhez – próbáltam meggyőzni a hölgyet. Tuti, hogy nem csak én jártam így. A kényelem oltárán, amikor éppen úgy gondoljuk, gyakran feláldoznánk a biztonságunkat. Mi ugyanis tudjuk, hogy jogosultak vagyunk az intézkedésre. A telefon másik végén ülő azonban nem lehet biztos benne. De nem akar haragos, elégedetlen ügyfelet sem, így egyensúlyozni kénytelen.

Egyik olvasónk internet előfizetése körüli bonyodalmait osztotta meg velünk. Neki sávszélességének szűkítését rendelte meg telefonon egy ismeretlen. Először azt hitte, csak valami plusz díjat (hűségidőn belüli módosítást) akar a szolgáltató nagy ravaszul ráverni. Váltig állították azonban, hogy hangfelvétel is van a módosításról. Hallani akarom – mondta nagy magabiztosan, arra számítva, hogy elnézéskérés lesz az ügy vége. Nem így lett. Volt felvétel. Csak éppen nem az ő hangján szólt. Egyelőre senkinek sincs fogalma sem arról, mi állhat az elsőre elég értelmetlennek tűnő történet mögött.

Az eset azonban hátborzongató. Belegondolni is szörnyű, hogy néhány adattal az ember mindennapjait keseríthetik meg. Még a bankszámla felett is az uralmat átveheti így valaki. Mielőtt valaki azt hinné, hogy túlzok: van erre is történetünk.

A pénzügyi felügyelet mellett békéltető előtt landolt ugyanis egy ilyen ügy. A számláját teljesen hagyományosan (fiókba járás, postai értesítők) használó ügyfél nevében rendelt valaki telefonos kódot. Ezt felhasználva azután netbankot nyitott, majd „leszippantott” a számláról 74 ezer lekötött eurót. Hangfelvétel itt is készült. Ebből a békéltetői határozat szerint kiderült, hogy a telefonáló a kötelezően feltett kérdésekből nem mindegyikre tudott helyes választ adni. Érzékelhetően nem sok ismerete volt a bankszámla forgalmáról, mégis megkapta a hozzáférés lehetőségét.

A banknak ajánlották, hogy fizessen. A CIB azonban váltig állítja: nem hibázott. A kérdésben majd bíróság dönt. Addig azonban az idős hölgynek akadhat izgalma bőven.

A történetekről és további sztorikról itt olvashat.