Van-e becsület az üzleti életben? És ha van, meddig ér? Vagy csak a pénz számít, semmi más? A magánnyugdíjpénztárak működtetése pusztán üzlet vagy már becsületbeli ügy? Netán politikai hatásoktól sem mentes az egész?

– Már csak becsületből is kitartunk – mondta egy magánbeszélgetésen több, jelenleg is működő és a megszűnést nem tervező magánnyugdíjpénztár vezetője. Ők és a háttérintézményeik úgy gondolják, hogy nem tehetik meg a tagokkal azt, hogy bedobják a törölközőt. Van ebben valami szimbolikus, hiszen a magánnyugdíjpénztárak már-már a politikai ellenállás jelképévé váltak.

Akadnak azonban, akik meghátrálnak. A nagyok közül elsőként az Aegon mondta be az unalmast: a végelszámolás mellett döntött. Blogunkban akkor ezt írtuk: „annak a csoportnak, amelyik éveken át élősködött a magánnyugdíjpénztárán, és most patkány módjára menekül, annak egyéb szolgáltatásából sem kérnék.”

A pénztárak mögött álló pénzintézetek ugyanis igen szépen éltek a vagyongazdálkodásból, illetve vették le a sápot mindenhol, ahol tudták.  Nem véletlen, hogy a teljesen független PSZÁF-nak – a magánnyugdíjpénztári rendszer bedarálása óta – nem is kellett olyan sokat vizsgálódnia, hogy milliárdok elsíbolására derüljön fény. Kár, hogy a felügyeletnek korábban eszébe se jutott a magas vagyonkezelői díjakat kifogásolni, de sebaj, egy hivatal is tanulhat. Csak valahogy az embernek az az érzése, hogy a dolgok összefüggnek. Érdekes az is, hogy az ING Magánnyugdíjpénztár esetében, amely igaz, hogy nem önként és dalolva, hanem egy elvesztett per kapcsán, de visszafizette a tagoknak a kifogásolt pénzt, az ING alapkezelőjére most 200 millió forintos óriásbírságot szabott ki a felügyelet. Mintha minden egy irányba mutatna, mégpedig a magánnyugdíjpénztárak végső felőrlése felé.

Két hete írtuk meg, hogy elengedi a magánnyugdíjpénztára kezét az OTP, és a hír gyakorlatilag percek alatt végigsöpört a médiában. Nem véletlenül. Az OTP Magánnyugdíjpénztár 13,5 ezer tagjának küldött levelet, és a kapott válaszoktól teszi függővé a jövőt. Ha a tagok nem fizetnek az 5 ezer forintos havi tagdíjon felül még havi ezer forint adományt (ez menne a működési költségekre), ráadásul ezt október végéig nem fizetik ki egy évre előre, akkor bezár a bazár. Mert ugyebár ez egy önkormányzati rendszer, maguk a tagok döntenek, tessék felelősen viselkedni. Nagyjából így összegezhető az elmúlt napokban megjelent több cikk mondandója is.

Ha a magánnyugdíjpénztárak az elmúlt 14 évben valóban önkormányzati rendszerben működtek volna, és nem a nagy pénzügyi csoportok érdekeinek megfelelő irányítás alatt születtek volna a döntések, jogos lenne a felvetés. Csakhogy ez nem így volt: valójában a bankok, biztosítók mozgatták és irányították őket.

Csoda-e, ha ilyen körülmények között a tagok nem akarnak tagdíjat fizetni? Csoda-e, ha az évtizeden át – most már felügyeleti határozatok is bizonyítják – a pénztárakon élősködő pénzügyi csoportoknak nem akarnak a tagok „adományt” adni? (Számomra már a kép is nevetséges, amint egy pénzügyi csoport érdekeit képviselő, jólfizetett pénzemberek kunyiznak pénzt boci szemekkel a tagoktól.)

Nem, kérem szépen, a tagság teljesen józanul jár el, amikor kivár. Arra vár, hogy biztosítékokat kapjon arra, hogy a szektort nem számolja fel a politika háttéralkuk és kényszerítőeszközök segítségével. És akkor fizetni fog tagdíjat is, ha kell, a számla fenntartásához elegendő összeget. De azt is csak a szükséges és indokolható mértékig. Mert ne vicceljünk már! Miért is kellene évi 12 ezer forintot egy magánnyugdíjpénztári tagnak befizetnie, amikor 4 ezer forint is elegendő egy önkéntes nyugdíjpénztári tagság fenntartásának költségeire?

És mit is tegyenek azok a tagok, akik alól meg akar szűnni a pénztáruk? Végső soron ez a poszt nekik született, mert oly sokan kérdezték. Tessék máshova menni. Most. Azonnal. Oda, ahol vállalják a fennmaradást. Ők a következők: Allianz, Aranykor, Budapest, ING, MKB, Pannónia. Az elvárt tagdíj mértéke itt található.