Terjed a munkáltató egészségbiztosítás, megugrott az önkéntes egészségpénztári tagok száma. Mindenütt költségeket vonnak, Európában extrém módon fogynak forintjaink. Az ellátás közben egyre államibb.

Fel kell adni az ingyenes egészségügyi ellátásra vonatkozó illúziókat – állítják szinte egybehangzóak a szakemberek. Milyen ingyenesség, hát nem fizetünk egészségbiztosítási járulékot, hozzájárulást? – lázongott egyik olvasónk. A kormány gondoskodott arról, hogy az ilyen felvetéseknek egyre kevesebb alapjuk legyen. A munkáltatói tb-járulékot ugyanis adóvá alakították át, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen nincs ellátási jogosultság. Az Alaptörvényben (állítólag az egészségügyi tárca határozott kérése ellenére) nem rögzítették a társadalombiztosítás korábbi módon vett szolidaritási elvét. A korábbi Alkotmányban ráadásul korábban garantálták a megfelelő szintű ellátást, most viszont csak annak elősegítéséről van szó.

Ezek persze elvi, elméleti dolgok, amelyek a tapasztalatok szerint nem igazán hozzák lázba a magyarokat (ellenkező esetben nagyobb tiltakozás kísérte volna alkotmányunk átfabrikálását). De a gyakorlatban is igen érdekes tendenciák látszanak. Mint egy nemrégiben tartott konferencián (erről itt olvashat részleteket) elhangzott: az OECD statisztikája szerint Magyarországon abszurdan sokat fordítanak a lakosok az egészségügyi ellátásra saját zsebükből.  Szakemberek szerint a 20-25 százalék feletti kiadási arány a rendszer jelentős hibájára utal, nálunk viszont 35 százalékos ez az érték.

Nem ingyenes tehát az ellátás, éppen ellenkezőleg: a többi államban normálisnál sokkal többet fizetünk. De hogyan is, amikor az ellátások 70 százaléka már most államosított intézményekben történik? A mára tulajdonképpen szentesített hálapénz (én ennek tartom azt, hogy a főigazgatók simán engedélyezhetik az orvosoknak az elfogadását) mellett más módon is szivattyúzzák a zsebünkből ki a pénzt.

Az állami egészségügy lerobbanásával párhuzamosan a magán egészségügyi szolgáltatóknál logikusan egyre nő az érdeklődés. Az ilyen intézményeknél pedig azt tapasztalják, hogy nem csak a tehetősebbek, hanem az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők is mind jobban fordulnak hozzájuk. Jelenleg tehát sokan olyanért fizetnek itt, ami a tb keretében is járna nekik. Közben bizonyos ellátásokat csak a közkórházak tudnak nyújtani. Óhatatlanul összefonódik tehát a magán és az állami, de ennek hivatalosan semmilyen formája sincs. Erre az egész katyvaszra engedik rá most az üzleti biztosítókat. Fizessen egészségbiztosítást a munkáltató, perkáljanak a magánszemélyek! Úgy tűnik, ők engedelmesen egyre inkább meg is teszik majd.

Az egészségügyben dolgozók most a biztosítóktól várják a csodát. Abban reménykednek, hogy az ő nyomásukra majd csak rend lesz itt. Nos, szerintem ez egy további illúzió. Ez jól látszik abból is, hogy úgy van jelen az egészségbiztosítás, hogy mögötte tényleges egészségügyi háttér szinte egyáltalán nincs. További abszurditás, hogy – a szakemberek egyöntetű véleménye szerint – a szűréseket jövőre nem lehet majd finanszírozni a biztosításból. (Jelenleg szűréseket is tartalmazó csomagokat értékesítenek a biztosítók.) Ezt adómentesen (sőt kedvezménnyel) fizetni lehet viszont az egészségpénztárakból. Erre is találtak megoldást: fizethető az egészségbiztosítás pénztári számláról.

Az egészségpénztáraknál azonban szintén fogy a pénzünk. Az ide befizetett forintokból költségeket vonnak (itt nézheti meg, hogy a különböző pénztáraknál a befizetésektől függően mennyit írnak jóvá a tagok számláin). A kasszák többségében ma még a cégek fizetnek dolgozóik számára (a cafeteria keretében), ezért sokan teljesen érzéketlenek arra, mennyi a levonás és valójában milyen szolgáltatást is kapnak. Így sokakat nyilván nem izgatja majd az sem, ha még az egészségforintokat is tranzakciós illetékkel sújtják.