Aki azt hiszi, hogy a bank csak úgy magától, mint egy gyümölcsfa érleli a milliárdokat, amit csak le kell szakítani, az gondoljon szépen a csődökre is.

Tudom, hogy nagyon rövid az emberek emlékezete, és egyáltalán nem zavarja őket, ha egy politikus egy-két nap különbséggel állítja annak az ellenkezőjét, amit korábban mondott. Így nyilván egyre kevesebben emlékeznek a kilencvenes évek eleji, sok százmilliárdba kerülő bankkonszolidáció időszakára is.

Azért kell a távoli múltba révednünk, mert válság ide, válság oda, nálunk nem mentek csődbe sorra a bankok. Megúsztuk a bedőléseket, nem úgy, mint az Amerikai Egyesült Államokban. (Csak idén már 50 bankcsőd volt.) A sokat szidott anyabankok ugyanis nálunk sorra betolták a lóvét tőkeemelés formájában. Tény, hogy a saját maguk által követett, nagyon is káros üzletpolitika (a devizahitelek iszonyú mennyiségű piacra öntése) következményeit kell most kitakarítani, de a végeredmény mégsem a csőd. A bankszektor jelen pillanatban veszteséges, és a veszteségek már szépen kezdik meghaladni a 2008 előtti időkben elért, igencsak szép nyereségeket.

Senki nem állítja, hogy a bankok ne profitorientált intézmények lennének. De mutasson nekem valaki egy magánvállalkozást, amelyik nem akar nyereséget termelni, hanem inkább veszteségesen működne. Biztos nem vennék a részvényeiből, hogy tutira elbukjam a megtakarításom.

Akkor mit is akarnak a civilek a Webbankkal? A cél az, hogy olcsó forinthitelekhez juthassanak az ügyfelek. Ez nagyon szép terv, a probléma csak az, hogy kéne hozzá forrás is. Azaz olcsó pénz, amit olcsóért lehet kihelyezni, azaz hitelezni.

Hát, akkor nézzük meg szépen a banki kamatokat. Honnan is lesz pénz az olcsó hitelekhez? Ki adja oda alacsony kamatra? Mert jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy a bankok – igaz, hogy a legszívesebben egy fillért sem fizetnének a pénzünk után (lásd a folyószámlára adott kamatokat), és minden alkalmat megragadnak, hogy csökkentsék a betéti kamataikat (a lekötött betéti kamatok itt találhatóak) – kénytelenek akciózni. Mert a gondos ügyfél, aki odafigyel a megtakarítására, bizony jól elviszi a pénzét oda, ahol többet kap. A bankok saját bevallása szerint a lekötött betét több mint háromnegyedét akciós betétben tartják az emberek.

Aztán itt van mindjárt az állam, a maga telhetetlen bendőjével. Képes 9,5 százalékos kamattal magához édesgetni a megtakarításokat. Aggódik is a közgazdász szakma, hogy nem lesz itt banki hitelezés, ha a zsozsó az államhoz megy. (Tudniillik az igazi bankoknak betétre van szüksége a hitelezéshez.)

Vannak egyébként olyan, zárt rendszerben működő intézmények, amelyek nagyon kevés kamatot adnak, cserébe a piacinál jóval olcsóbb hitelért. Ezeket csak adott célra lehet igénybe venni. Ilyenek itthon a lakás-takarékpénztárak. De még ezeknek a működtetéséhez is szükség van az állami támogatásra. Ugyanis a támogatás az egyetlen hívó szó, amiért a népek képesek lemondani a magasabb betéti kamatról, és zárt rendszerben 3 százalékos kamattal megtakarítani a 6 százalékos hitelért cserébe.

Tehát ennyit az olcsó forrásról. A kamatmarzson (betéti és hitel kamat közti különbség) persze lehet valamit fogni, ha nem kell nyereséget termelni. A költségek azonban fennmaradnak, akármilyen költségtakarékos is egy intézmény.

Egyébként már a kezdet is igen nehéz. Ha a teljes összegyűjtött saját tőkét helyezi ki a bank, akkor puff, már be is kell zárni a törvények szerint. Ha pedig betétből hitelezne, akkor a fent leírt problémákkal kell szembesülnie.

De ha mindezeket a nehézségeket valami csodának köszönhetően át is hidalná, akkor jön a következő: egy bankot működtetni kell. Méghozzá jól. Mert tetszik vagy sem, a kilencvenes évek elején nálunk is sorra dőltek be a bankok, és sorra kellett az államnak konszolidálni őket. Márpedig ez nekünk, adófizetőknek került pénzbe akkor is. És az akkori piaci környezetben is voltak pénzintézetek, amelyek talpon tudtak maradni, és szépen tudtak fejlődni. Míg voltak, amelyeket bezártak, voltak, amelyeket eladtak. Sőt, ugyanaz a bank is másként muzsikált a különböző menedzsmentek kezei alatt.

Ugyanis nem mindenki tudott bankot vezetni, működtetni. Mert ehhez is tehetség kell. Kinevezhet a kormány miniszteri biztost az állami-civil bank megalapításának munkáihoz, sőt, még alapíthat is ilyen bankot. (Nem vagyok biztos abban, hogy tényleg megteszik.) Az a kérdés, hogy az hogyan fog működni. Mert akkor majd kiderül, hogy a pénz az nem csak úgy magától terem.