Úgy döntött a Kúria, hogy nem dönt. Nem vállalta fel annak terhét, hogy rendet tegyen az egész devizahiteles katyvaszban. Jelzem: ezzel több kormány sem tudott mit kezdeni. Az egész csak időhúzásnak tűnik.

Tömegével folynak a devizahiteles perek, nagy szükség lett volna arra, hogy a Kúria rendet tegyen az ellentmondásos jogerős ítéletek között. Szerdán azonban úgy döntött, hogy több kérdéssel az Európai Bírósághoz fordul. Az első gondolatom az volt, hogy a bankoknak adott volna igazat, de a politika (értsd kormány) oldaláról ezzel ellentétes nyomás érkezett, ami elől így kitérhetett. Van olyan vélemény, amely szerint majd kifelé lehet mutogatni az Európai Unióra, amikor a felbőszült devizahitelesek ellen dönt a Kúria. Így a kormány és a bíróságok is széttehetik a kezüket. De mi van, ha a devizahiteleseknek van igazuk?

A Kúria abban a kérdésben már egyszer döntött, hogy a devizahitelek valóban devizahitelek, sőt akkor még úgy látta, hogy a törlesztés feltételeiben is szabadon megállapodhattak a felek. Kérdéses tehát, hogy most miért okoz számára gondot: lehet vagy nem lehet vételi és eladási árfolyamot alkalmazni.

A devizahiteleket több fronton is támadják az ügyfelek. Vannak például, akik az egyoldalú kamatemelést kifogásolják. Ebben a kérdésben már a kúria iránymutatása segítheti a bíróságokat. Lehet ugyanis egyoldalúan módosítani (azaz kamatot emelni), de csak akkor, ha annak a feltételeit – az okok listáját – korábban pontosan leírták a szerződésben. Ilyen többnyire nem volt, így úgy tűnik, ezen a fronton általában támadhatóak a szerződések. Bár a túlzott kamatemelést bizonyítani nem is olyan könnyű. Ráadásul ebből sokkal kevesebb pénz jöhet vissza a devizahitelesnek, mint ami valódi segítség lehet a legfőbb problémákra: az árfolyam elszállására és az ingatlanok értékcsökkenésére.

Egy másik front a vételi-eladási árfolyam közti különbség. Ebben a kérdéskörben van egy tavaszi jogerős ítélet, ami elhajtotta a devizahitelest. Van egy másik, decemberi, amelyik szerint semmis az a kölcsönszerződés, amelynél nincs leírva az adóst terhelő összes költség, márpedig a deviza vételi és eladási árfolyam közti különbség egy költségelem. Ez alapján szinte az összes devizahiteles szerződés semmis. És van az a jogerős ítélet (ebben kellett volna most dönteni a Kúriának), amely szerint a vételi és eladási árfolyam alkalmazása tisztességtelen, és a szerződésnek csak ez a pontja semmis, vételi árfolyamot kell alkalmazni.

Nincs tehát döntés. Ha a vételi-eladási árfolyam esetében az adósoknak lenne igazuk, az 50-70 milliárd forint körüli összeget jelenthet a bankszektornak. Persze csak akkor, ha mindenki perel és majd nyer. Kamat ügyben – ha nyernének az ügyfelek – nem lehet tudni, hogy mennyi terhet jelentene a bankszektornak, és azt sem, hogy ezzel az adósok valós segítséget kapnának-e. Azonban ha minden szerződés semmissé válna – ezt nem tartjuk valószínűnek – akkor is kérdés, hogy hogyan kell értelmezni a helyzetet. Ki örülne, ha az annak idején felvett 10 milliós hitelét, amit devizában tartanak nyilván, vissza kellene fizetni? Honnan rántana elő például 15 milliót? Vagy forintban kellene számolni? Jegybanki alapkamaton? Hogyan lehet ezt véghezvinni?

A valódi megoldás azonban nyilván nem ez. Hanem a helyzet ésszerű kezelése lenne. Ismerjük minden oldal érvét a devizahitelesekkel kapcsolatban, és mi is leírtuk már (korábbi blogunk erről itt olvasható), hogy a helyzet egyáltalán nem egyszerű, és a felelősség bizony sok mindenkit terhel.

Elmenni nem lehet a probléma mellett, hiszen hatalmas gazdasági, társadalmi problémát jelent a közel 200 ezer bedőlt ingatlanhitel. A családtagokat is figyelembe véve sokszázezres tömegről beszélünk. Sokszázezer gyerekről is. Nem csak devizahitelekről, hanem forinthitelekről is szó van. Becsukhatjuk a szemünket, befoghatjuk a fülünket. De mégis mit gondolunk? Ez a probléma hogyan oldódik majd meg? Csak úgy magától?