A magyar valóságot ismerve kisebb csodának tűnik, hogy létezik olyan üzletkötés, amikor mindkét fél elégedett. Nem akarják átverni a másikat, és ettől jól is érzik magukat. Persze a történet nem hazai. Nálunk ilyen nem fordulhatna elő.

Egy amerikai zálogház és régiségkereskedésről ad sorozatot egy ismeretterjesztő TV-csatorna. Magyar szemmel nézve igencsak érdekes végigkísérni az üzletmenetet és főleg az üzlet munkatársainak hozzáállását.

Betér a boltba az, aki eladna valami régiséget, amit a padláson talált, a nagypapától örökölt, esetleg évekkel korábban vett valahol egy árverésen. A pult mögött álló a legtöbb esetben nem szólja le az árut, ahogy nálunk tenné, sőt: ahelyett hogy szidná, dicsérni kezdi.Bármiről is van szó, ilyeneket hallunk: „Hát ez nagyon szép! És minden része megvan. Itt egy kicsit kopott ugyan, de az könnyen javítható. Mennyit szeretne érte?”

Majd kínál egy olyan alacsony árat, hogy az eladó belesápad. Ám a zavar csak pár pillanatig tart: gyors alku indul, és noha gyakran 80 százalékos is a kezdeti eltérés a legtöbbször pár perc alatt találkoznak, és megköttetik az üzlet.

A boltban dolgozók – egy-két alkalmazott, mellettük a tulajdonos családja –ismeretei, amúgy néha lenyűgözőek, legyen szó akár század eleji baseball bajnokokról, régi olasz fegyverekről, meisseni porcelánról vagy dán ezüstneműről. Ezzel azonban sosem élnek vissza, a tárgyakat eladókkal is szívesen megosztják őket. Így, ha nem is gyakran, előfordul, hogy valaki nagyságrendekkel nagyobb összegekkel távozik a boltból, mint amire eredetileg számított.

Mindenhez persze ők sem értenek, amikor kell, kiterjedt szakértői hálózattal dolgoznak. Miután azonban a szakértő felbecsülte az eladni kívánt tárgyat lényegesen alacsonyabb árat kínálnak érte, mint annak az értéke. „Nekem is keresnem kell valamit – mondják a bolt tulajdonosai a régiséget kínálónak. – Ráadásul itt áll a boltban, talán egy évig is, míg végre el tudom adni.” S ami magyar szemmel meglepő, ilyenkor a régiségét eladni szándékozó ahelyett, hogy gyanakodni kezdene, bólint: megérti a dolgot. Kevesebbet kap annál, mint amit a szekértő mondott, de eszébe se jut, hogy át akarnák verni. Elismeri a bolt költségeit és a kockázatot is, amit felvállal a tárgy megvásárlásával. És azt gondolja: az a jó üzlet, amellyel mindenki keres.

PS: ha valaki néhány most központban levő történetre asszociál, az aligha a véletlen műve.